Júliusi üzenetek

log.jpg

Elso üzenet: "A fénymunkások gyógyító beavatása: a spirituális ego elengedése"; Mihály arkangyal Celia Fenn közvetítésével

Legdrágábbak, itt az ideje, hogy beszéljünk arról a beavatásról, amelyen sokan közületek most esnek át. Foleg azok közületek, akik fénymunkások és vezetok. Arra kérnek benneteket, hogy engedjétek el és gyógyítsátok a spirituális ego minden részecskéjét, mind ebbol, mind a régebbi életekbol. Ez éppen most nagyon fontos, mert most kezditek az Új Föld megalkotásának nagy kalandját. Ez a project egy csoportvállalkozás lesz, és mindenkinek együtt kell dolgoznia a Szellem vezetésével. Segítenetek kell, megosztani, és támogatni a többieket. A spirituális ego gyakran útban van.

Mi a spirituális ego

A spirituális egót úgy definiálhatjuk, mint túlzott büszkeség a spirituális eredményekre (ami nem ugyanaz, mint az önbecsülés és az önbizalom.) Vagy negatívként is érezheto, mint az az érzés, hogy "nem vagytok elég jók", hogy elvégezzétek a feladatot, amit a Szellem kiszabott rátok. Ahogy sokan közületek egyre jobban haladnak a felemelkedés útján, a spirituális büszkeség elengedése gyakran a "kulcs" beavatás vagy gyógyítás, amire szükségetek van, hogy a szolgálat következo szintjére fejlodhessetek. Ez egy teszt, hogy vajon képesek vagytok-e tisztán hallani a Szellem vezetését és követni azt, vagy az ego vágyának a spirituális fejlodéseteket kontrollálni akaró suttogását halljátok.

Mit éreztek épp most

Sokan olyan helyre értetek, ahol úgy tunik, a növekedésetek elakadt. Semmi sem történik. Úgy tunik, hogy egyáltalán nem haladtok elore. Gyakran látjátok, hogy mit kéne tenni, és mégis úgy tunik, hogy semmi sem úgy történik, ahogy szeretnétek. Azoknak, akik hallják a Szellem vezetését, gyakran mondják, hogy "Várj!" Tudtok várni? Tudtok "semmit" sem tenni teljes bizalommal, hogy ezt kérik toletek? Olyan sokan hiszik, hogy a legfontosabb dolog, hogy "megtalálják a küldetésüket", és "cselekedjenek" a bolygó megsegítésére. De mi van, ha a Szellem azt mondja, hogy "ne csinálj semmit", "várj", csak "legyél". Tudtok bízni abban, hogy más szinteken más dolgok történnek, és most csak azt várják el toletek, hogy szeressetek és bízzatok.

Az elsodleges munkánk épp most

A fénymunkások legnagyobb feladata pillanatnyilag a feltétel nélküli szeretet frekvenciájának megtartása az energia mezojükben. Ez kemény munka, mivel annyi félelem és negativitás van a bolygón pillanatnyilag. Meg tudjátok érteni, hogy a felemelkedési folyamathoz most azzal tudtok hozzájárulni, ha csendesek és nyugodtak vagytok, sugározzátok a feltétel nélküli szeretet, a béke, boldogság, együttérzés és megbocsájtás energiáját? És meg tudjátok tanulni, hogy elégedettek legyetek "támogatóként" és "megtartóként" és nem aktív cselekvoként?

Az Új Föld és a közösségben dolgozás

Ahogy már korábban említettük, arra képzünk benneteket, hogy a spirituális önteltség minden aspektusát engedjétek el, és hogy hajlandók legyetek csak a bizalomban lenni. Néhányatokat vezetonek fogják szólítani, másokat támogatónak, egy adott idoben. Tudtok szeretetben együtt dolgozni, mint egyenlok, de megértve, hogy a támogatás éppúgy szükséges, mint a vezetés? Mind egyenloek vagytok az Isteni Szeretetben, senki sem nagyobb a másiknál, és a munkátok egyformán fontos. Mégis, a jövo projectjeiben, néha vezetok lesztek, néha támogatók. Félre tudjátok tenni a spirituális önteltségeteket, hogy elfogadjátok a támogató szerepét? Vagy, hogy meglegyen a bátorságotok a vezeto szerepét elfogadni? Ha vezetonek szólítanak, tudtok-e hallgatni a szellemre és túllépni a negatív egon? Különbséget tudtok tenni a szellem hangja és a saját egotok vágyai közt? A jövo projectjei közös munkák lesznek, és többé nem függnek az egotól, vagy egy személy energiájától. Megtanuljátok az Egyesült Tudatot kifejezni, az Egyet, és így megtanultok együtt áramlani egyként. Mindegyik az Egész része, mindegyik hozzájárul, a tehetségének megfeleloen a project vagy vállalkozás hatékonyságához.

Amikor a Szellem beszél

Amikor a Szellem beszél hozzátok, tudni fogjátok. Amit kérnek toletek, azt támogatják. És ha nem rögtön nyilvánvaló, bíztok benne, hogy ha a Szellem a közremuködéseteket kívánja, az út megnyílik elottetek. Nem lesz nehéz. Emberek jönnek az életetekbe, hogy támogassanak, és az út megnyílik elottetek. Vagy titeket kérnek, hogy másokat segítsetek. Ez lesz az Új Föld rendje. Megosztani és támogatni. Egymást segíteni az alkotásban a Szellem vezetésével. Tehát, ha most arra kérnek, hogy várjatok,-hadd legyen úgy. Várjatok és bízzatok. Nem toletek függ. Eljön a pillanat, amikor szólítanak, de most legyetek minden, amik lehettek, és emlékezzetek, hogy most arra szólítottak benneteket, hogy feltétel nélküli szeretetet sugározzatok, ami létrehozza a szeretet hálóját a bolygón, épp most.

Második üzenet: " A most-ban élés képessége"; Mihály arkangyal Kate Spreckley közvetítésével

A világ teljes egészében olyan gyorsan változik, hogy sokan közületek küzdenek, hogy lépést tartsanak. Ami tegnap történt, többé nem vonatkozik a mára, és ami ma történik, nem vonatkozik a holnapra. Az ido nem létezik, csak az elmékben, ahol a legtöbben rengeteg idot töltötök gondolkodva, tervezve és aggódva. A legtöbbeteknek a jövo egy olyan hely, ami félelmet, aggódást, feszültséget és boldogtalanságot okoz. Bárcsak megfogadnátok a tanácsunkat, hogy a szükséges válaszok megtalálásáért a jelenbe nézzetek, ahelyett, hogy a múltba vagy jövobe néznétek, két helyre, ami nem létezik. Sokan még mindig nem értitek, hogy a válaszokat, amit elkeseredetten kerestek, ma találhatjátok meg, magatokon belül. De ti annyira elfoglaltak vagytok a gondolkodással, tervezéssel és aggódással, hogy már nincs hely a testetekben, ahova mehetnétek megtalálni a válaszokat. Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni, hogy a jelen az, ami fontos. Az ido nem létezik. Ez csak valami, amit a világotok alkotott, hogy irányítsa az életet, irányítsa hogyan éltek és mit tesztek életetek során. Mindotöket az ido irányít- mikor esztek, mikor alusztok, a megfelelo kor az iskolába járásra, a megfelelo kor a házasodásra, a megfelelo kor gyerekek nevelésére, stb. Ahelyett, hogy engednétek az élet természetes folyamát, hogy vezessen benneteket és megmutassa a megfelelo helyet mindarra, amit véghez kell vinnetek. Sokatoknak nincs türelme ülni, és várni a megfelelo idore és energiára, hogy megtegyék, amit tenni akarnak. Olyan sok idot töltötök küzdéssel azért, amit akartok, és olyan sok energiátokat elvesztegetitek. Képzeljétek el, hogy csak vártok és figyeltek a megfelelo idore, hogy az igazi lehetoség megmutassa magát. Olyan sokat mulasztotok azzal, hogy átrohantok az életen. Ki figyel közületek a világotok apró dolgaira? A hangyák, amint élelmet gyujtenek, a méhek, amint virágport gyujtenek, a virágok növekednek. Ti, akik szülok vagytok, mennyi idot töltötök azzal, hogy csak "vagytok" a gyerekeitekkel, hogy abbahagyjátok élni az életet, és csak létezzetek velük? Közületek kik próbálják nagyon keményen, hogy minél elobb felnojenek a gyerekek, hogy elég gyorsan menjenek át a fejlodés szakaszain, mert az olyan idoigényes? Biztatunk benneteket, hogy emlékezzetek rá, hogy ami valóban számít, az az, hogyan élitek az életeteket ma, a szeretet, amit adtatok és kaptatok ma. Fogadjátok el, hogy a jövo attól függ, hogyan éltetek ma. Az az energia, amit ma kiadtál tükrözi az energiát, ami holnap vár rád. Az élet most olyan eszeveszett sebességgel halad, hogy nem sokan szánnak idot, hogy megnézzék, észrevegyék és lássák, hogy mi is történik velük és körülöttük a jelen pillanatban. Mindannyian olyan szorgalmasan nézitek, hogy mi következik, és mi van, ha semmi sincs ott? Hányan tudnátok elviselni, ha tudnátok, hogy a holnap nem létezik? Mi van, ha ez volt az utolsó napotok ezen a gyönyöru bolygón, amit Földnek hívnak? Mondhatjátok oszintén, hogy ma éltétek az életet?

Harmadik üzenet: "Táncolni örömünkben"; A Hatorok Celia Fenn közvetítésével.

Ez egy valóban csodálatos üzenet. Szeretnénk, ha tudnátok, hogy az átkelok elso hulláma megérkezett az "Új Föld" frekvenciára. Sokan készen állnak ezen a frekvencián stabilizálódni. És hogy megtapasztalják az itt található örömöt és békét. És ahogy stabilizálódtok-tartani fogjátok ezt a frekvenciát azoknak, akik utánatok jönnek. És egyre többen fognak érkezni. Tulajdonképpen, ahogy tartjátok a frekvenciát a bolygónak, egyre többeket segítetek hozzá, hogy elkezdhessék az átkelésüket, a lelkük biztonságban van abban a tudatban, hogy tartjátok oket a váltás alatt. És ezért, és a munkátoknak köszönhetoen, egyre könnyebb lesz az embereknek az átkelést megtenni. Értsétek, legdrágább polgárai az Új Földnek, hogy ez az energia magas, finom és tiszta. Eleinte dolgoznotok kell, hogy fenntartsátok, mert a körülöttetek levok még nem lesznek "ott". Azt tanácsoljuk, hogy kerüljetek el minden "drámát", és tartsátok a központotokat békében és nyugalomban. A kulcs az ÖRÖM.. Tapasztaljátok az örömöt. Legyetek az öröm. Keményen dolgoztatok és készen vagytok.

Énekeljetek Örömötökben.

Táncoljatok Örömötökben.

Befejezitek az átkeléseteket, és üdvözlünk az Arany, Ezüst, Indigó, és Magenta frekvenciáján.

Sürgetünk bennetek, hogy szeressetek, játszatok és teremtsetek.

Táncoljatok.

Csak pusztán az Örömért.

Negyedik üzenet: Kapcsolat az erovel, ami Te magad vagy; Mihály arkangyal Celia Fenn közvetítésével

Szeretteim,- Jelenleg egy rendkívüli lehetoséget adó ablakon haladtok át. Mert sokatoknak itt a lehetoség, hogy az Elozo Életek meggyógyítása által teljesen beillesszétek magatokat a Jelenbe, a Jelenre összpontosítsatok, és a Jövot megteremtsétek. A közelmúltatok 3 dimenziós világában emberi testbe inkarnálódtatok, nem tudván a régebbi életeitekrol. Ez egy másik "fátyol" volt, ami elrejtette a valódi kiléteteket eloletek. De amint ezek a fátylak most felemeltetnek, kezditek látni, hogy milyen sokan közületek éltek olyan lélek "szokásokat" és "függoségeket", aminek nem tudtátok a forrását. Ezeket a "lélek drámákat" hívtátok életnek, és félni kezdtetek az "élettol", érezvén, hogy oly sokszor történtek rossz, boldogtalan dolgok veletek ok nélkül. Ahogy kezdtetek ráébredni, hogy kik vagytok, fogalmakat találtatok, mint pl. a "karma", hogy segítsen megérteni, hogyan tudják az elmúlt életekbol származó energiák a jelenlegi életet befolyásolni. De most, hogy oly sokan teljesen felébredt és felemelkedett lények vagytok, többé nem hat rátok a "karma". Valóban készen álltok, hogy teljesen megértsétek és integráljátok az összes Elozo Életeteket és felszebaduljatok a befolyásuk alól. Néhányan valószínuleg épp most keményen dolgoznak a régi lélek-"szokások" és -"függoségek" elengedésén, amelyek a "Régebbi Életek"-ben gyökereznek. Legyetek tisztában azzal, hogy ez az ablak idoszak ideális lehetoség arra, hogy véglegesen elengedjétek az összes Régi Élet energiát, és teljesen összpontosítsatok annak a erejére, hogy Kik Vagytok Most. Csak útmutatást és segítséget kell kérnetek a Magasabb Birodalmaktól, és együtt fogunk dolgozni veletek. Amint készen vannak ezek az igazítások, készen álltok, hogy karotokba zárjátok az Új Földet és az isteni kreativitást.A nagyszeru jövo rátok vár! Ahhoz, hogy átmenjetek ezen a folyamaton csak hajlandónak kell lenni, hogy engedjétek a régi érzéseket és érzelmeket átfolyni rajtatok és elengedni oket. Ne ragaszkodjatok a régi energiákhoz. Csak tapasztaljátok meg, bármilyen érzés kerül felszínre és engedjétek el oket szeretettel és megbocsájtással. Legyetek tisztában azzal, hogy minden "régi karma" mögött az áll, hogy nem sikerült szeretni és tisztelni magatokat. Így ebben a folyamatban bocsássatok meg magatoknak és legyetek békében magatokkal. Szeressétek magatokat eléggé ahhoz, hogy átöleljétek a szépséget, ami ti magatok vagytok, és lássátok lelketek tükrében a saját ragyogó gráciátokat és szépségeteket. Amikor látjátok ezt, képesek lesztek másokban is látni, és így képesek lesztek elengedni minden félelmet és haragot, ami annak a szeretetnek az útjában áll, ami a lényetek központja. Tudni fogjátok, mikor fejezodik be a folyamat, mert azt érzitek, hogy szerelembe estek magatokkal a leggyönyörubb módon. Többé nem bíráljátok magatokat és másokat és csak boldogságot és szeretet tapasztaltok. Most ez az ajándékunk nektek, Humán Angyalok. Reméljük, hogy megkapjátok és velünk örvendeztek!

Ötödik üzenet: "Tranzició (átkelés) újdonság! A következo hullám elindult" Mihály arkangyal Celia Fenn közvetítésével

Ez egy fontos üzenet a Fénymunkásoknak, foleg azoknak, akik már átestek az ákelésen, vagy épp csak befejezik azt. Azt akarjuk, hogy tudjátok, az erofeszítéseiteknek köszönhetoen az átkelés következo nagy hulláma elkezdodött! Mit jelent ez nektek? Nos, sokatok sokkal jobban érezte magát. Érezvén az Új Föld boldogságát, stabilitást és békét. Aztán hirtelen éreztétek, hogy az átkelés összes régi tünete visszatér. Azt gondolhattátok: "Jaj, nem, még nem vagyok kész." De higgyétek el nekem, drágáim, befejeztétek az átkelést és stabilan az 5.-6. dimenzió frekvenciáján vagytok. Most az történik, hogy lelki szinten beleegyeztetek, hogy segítoi lesztek az átkelok új hullámának. Beleegyeztek, hogy belevágnak az utazásba, mert ti beleegyeztetek, hogy "tarjátok" oket. Ez a Kristály felnott vagy gyerek feladata. Tartják a többiek energiáját és segítenek kiegyensúlyozni. Tudjuk, hogy nektek, az elso hullámban nehezebb dolgotok volt, mert csak a Kristály Gyermekek tartottak benneteket. De most csatlakoztatok a Kristály Gyerekekhez, és együtt tartjátok az energiát a következo hullámnak. Amit tapasztaltok, az az , hogy az energia átáramlik rajtatok, ahogy energiát sugároztok "kifelé", hogy beindítsátok a többiek átkelését, és megkapjátok az o energiájukat , hogy átalakítsátok, ahogy a saját átkelésetek folyamán megtanították nektek. Ez lehet, hogy nem tudatos folyamat, de az angyali énetek tudja, hogyan kell csinálni, úgyhogy csak lazítsatok, tartsátok magatokat egyensúlyban,és tudjátok, hogy nem fog sokáig tartani. Amint a Kristály rendszeretek alkalmozkodik az új feladathoz, újra folytathatjátok az életeteket. Addig különféle tüneteket tapasztalhattok, mint pl hohullámok, túl sok energia, foleg éjszaka, harag, idegesség, depresszió. ENGEDJÉTEK OKET ÁTÁRAMLANI MAGATOKON. Ez most a szolgálatotok része. Tudjátok, hogy most sok, a "környezetetekben" lévo lélek "mentorai" vagytok. Mindenkinek, aki befejezte az átkelést kijelöltek egy csoport lelket, hogy beavasák és támogassák oket az átkelésük során. Beloletek fognak meríteni, akár magasabb szinteken, vagy esetleg fizikai szinten is. Szükségük van a tapasztalatotokra és a bátorításotokra. Ok lehet, hogy nem olyan bátrak, mint ti, az elso hullám oroszlánjai voltatok. Legyetek kedvesek és támogatóak, és megtapasztalják az átkelésüket a ti és az angyali birodalmak támogatásával. Köszönjük nektek ezt a munkát. Tudjuk, hogy sokan úgy érzik, mindez túl gyorsan történik. De az energia lendületbe jön, és egyre több lélek egyezik bele a folyamatba. Szóval kérjük a támogatásotokat, és köszönjük a munkátokat. Ünnepeljétek velünk, hogy egyre több ember hajlandó a váltásra, és ráébredni, hogy kik ok igazából! A ti segítségetekkel!

Szeretet és áldás ebben a varázslatos idoszakban. Mihály arkangyal

© 2004-5 Celia Fenn
Creative Commons License
This work is licensed under a Creative Commons License.