Második üzenet: "A Kristály Föld születése és mit jelent ez nektek!" Mihály arkangyal Kate Spreckley közvetítésével.

bluemoon.jpg

2004. augusztus 8-án a csillagkapu kinyílik, hogy lehetové tegye az Új Föld születését, a Kristály Földét. Szép munka! Mindannyian olyan keményen dolgoztatok, hogy eddig jussunk. Tudjuk, hogy néha ez nem volt könnyu, és megtapsolunk benneteket azért, hogy soha nem adtátok fel, és hittétek, hogy véghez lehet vinni.

Ezt az energiát, ami most lép a bolygótokra, a múltban negatív célokra használták, hogy félelmet és negativitást keltsenek. De nektek sikerült megfordítani, és áthozni a szeretetet, békét és örömöt. Ez mindenkinek egy nagyon izgalmas idoszak lesz, ahogy megtanultok szeretettel és békével teremteni.

Változások jönnek mindnyájatoknak, néhány traumatikus, mert úgy tunik, hogy féltek a változástól, de néhány örömteli lesz. Ahogy elkezdtek valóban kapcsolódni a lélek családotokhoz, meglelitek az erot és bátorságot, hogy szembe nézzetek a félelmeitekkel és elengedjétek oket. Tiszta és gyönyöru fénnyé váltok, amely mindenkinek ragyog. Az igazi énetek kiemelkedik, és észre fogjátok venni, hogy az élet könnyebb és szeretetteljesebb lesz, ahogy lehetové teszitek az igazi énetek kiemelkedését. Sok tehetségetek és képességetek elkezd felszínre kerülni, és örvendezni fogtok, hogy végre újra kapcsolódni tudtok az életcélotokhoz.

Olyan nagy lesz a tehetségetek a gyógyításra és szeretetre, hogy többé nem lesztek képesek a régi világotokban létezni, és a régi életeteket élni. Arra serkentünk benneteket, hogy érezzétek az izgalmat, ami jelenleg megtölti a lelketeket, amint eloször kezdi megpillantani az Új Földet. Ez az izgatott érzés hozza el nektek a boséget, örömöt és szeretetet, ami után mindannyian sóvárogtok. Kezdjétek el tényleg elkezdeni látni az új életet, ami elottetek áll. Szedjétek össze minden erotöket, hogy lehetové tegyétek a valódi énetek kiemelkedését, mert minél tovább ellenálltok, annál fájdalmasabbá válik. Engedjétek meg magatoknak, hogy tisztán érezzétek az érzelmeiteket, amit sokatok oly sokáig nem engedett meg magának, mert sok régi tapasztalatotokhoz fájdalmat asszociáltok. Engedjétek szabadon a haragot és fájdalmat. Dolgozzatok azon, hogy megbocsássatok magatoknak, és a másoknak történo megbocsátás jönni fog. Dolgozzatok azon, hogy lássátok az igazi éneteket, és hogy engedjétek az igazi érzelmeiteket kiemelkedni. Engedjétek, hogy a fény és az energia megérintse azokat a részeiteket, amelyek rejtve voltak eloletek és mások elol. Hozzátok oket a fényre és kérjétek, hogy gyógyíttassanak meg, hogy újra érezhessétek az ártatlanságot és az élet csodáját, hogy képesek legyetek látni a csodákat, amelyek megjelennek elottetek a nap minden egyes másodpercében.

Engedjétek meg magatoknak, hogy szabadnak érezzétek magatokat, elvárások nélkül, terhek nélkül. Engedjétek meg nekünk, a magasabb dimenzióknak, hogy elengedjük ezeket a terheket, hiszen tényleg nem léteznek, csak az elmétekben. Engedjétek az elméteket elcsendesedni, engedjétek be a nyugalmat. Találjátok meg, hogy mi segít nektek a nyugalom állapotába kerülni. Talán zene, talán kertészkedés, talán festés. Kezdjétek el felfedezni, mi kell nektek, hogy segítsen létezni. Az itt és mostban élni. Abbahagyni az aggódást és tervezést. Menjetek vissza a rituálékhoz, amelyek segítenek nektek újra kapcsolódni, találjátok ki, milyen rituálékra van szükségetek, hogy segítsenek megtapasztalni a létezés más módját. A rituálék rendkívül fontosakká válnak, mert kényszerítenek, hogy a pillanatban legyetek, és segítenek megalapozni bármit, amit tennetek kell. Akár elengedni a fájdalmat, vagy haragot, vagy negativitás, vagy csak idot és helyet teremteni a csendnek.

Tudjátok, hogy ezeknek nem kell bonyolult rituáléknak lenni, lehetnek olyan egyszeruek, mint egy gyertyát gyújtani, vagy köszönetet mondani mindazért, amitek van. A gyertyagyújtás nagyon szimbolikus lehet - fényt hozni a sötétségbe és kétségbeesésbe.

Sokan szeretnétek tudni, milyen változások következnek be az életetekben. Tudjátok azt, hogy minden változás jó, minden változás a lelketek jobbításáért fog történni. Végül minden változás szeretetet, békét és boldogságot hoz az életetekbe. Kérünk benneteket, hogy engedjétek el a félelmet és a negatív gondolatokat, ami a változást körülveszi, és kérünk, hogy koncentráljatok a harmonikus változásra. Minél szeretobb energia vesz körül a változások ezen idején, annál könnyebb és természetesebb lesz a változás.

Van egy történetünk a kis egérrol, amit most elmondunk. Ez a kisegér ugyanabban a lyukban élt sok-sok évig, és egy nap, amíg eleséget gyujtött, a lyuk bejárata elzáródott. Mikor visszaért meglepodött, aztán mérges, majd szomorú lett, és aztán félt. Nem tudta mit tegyen, vagy hova menjen. Az elzárt bejárat elott ült és sírt.

Arra járt egy madár, és megkérdezte a kisegeret, miért sír. Elmondta, hogy a lyukja bezáródott, és nem tudja, mit tegyen. A madár segíteni akart, így mondta az egérnek, hogy másszon a hátára, és segít neki új otthont találni. Felrepültek, és a kisegér, és megdöbbent, hogy mi mindent láthat felülrol. Annyi minden volt, amit eddig nem látott, és annyi minden, amit nem fedezett fel, mert olyan sokáig élt egyedül a lyukban. Nagyon izgatott lett, amint látta, hogy új lehetoségek nyílnak meg elotte, és máshogy kezdett gondolkozni arról, milyen lehet az élete.

Végül a madár leszállt pihenni, és megkérdezte az egeret, hogy látott-e olyan helyet, ahol lakni szeretne. De az egér nem tudott dönteni. Lenézett a fáról, amin ültek, és meglátott egy másik egeret felnézni. A másik egér felszólt neki, és meghívta teázni. A kisegér nagyon boldog volt, hogy végül talált egy helyet, ahová tartozott, és a másik egér hamarosan meghívta, hogy éljenek együtt.

Ez a történet azt akarja megmutatni, hogy sokan beszorultatok a saját egérlyukatokba (amit magatok teremtettetek), és ha valami váratlan történik, csak a negatívat látjátok, és elfelejtetek a pozitív után nézni. Tudjátok, hogy mi vagyunk a madár, és bízzatok abban, hogy veletek leszünk az úton, és idorol idore megállunk megkérdezni, hogy kell-e a segítségünk - de toletek függ, hogy elfogadjátok-e a felajánlott segítséget.

Annyira büszkék vagyunk rátok, humán angyalaink, és tárt karokkal üdvözlünk benneteket itthon.

Sok-sok áldás és sok szeretet mindannyiótoknak.

Mihály arkangyal.

© 2004-5 Celia Fenn
Creative Commons License
This work is licensed under a Creative Commons License.