2006. Februári Energiák

Üdvözlünk "Itthon": A Menny lehozása a Földre

Michael Arkangyal Celia Fenn közvetítésével

bluestarjoy.jpg - 87033 Bytes
image by Regine Kroger

Drága Fénymunkások, amint beléptek ez év második hónapjába, sokatoknak kell kiegyezni a Bolygó energiáinak mély és jelentos változásaival. Valóban, a változások olyan alapvetok, hogy sokan talán még mindig küszködtök, hogy alkalmazkodjatok ehhez az új életmódhoz. Szeretnénk bátorítani benneteket, és azt mondani, "Isten Hozott Itthon". Ideje felismerni, hogy "Otthon" vagytok, és azt is, hogy ideje a Csodák és Varázslat áramlásába belépni.

Látjuk, hogy sokan küzdötök még valóságotokkal, és azt mondjuk nektek, lehet, hogy eljött az ideje, hogy "elveszítsétek" a fejeteket, és belépjetek a Szívetekbe. Mert amit látni, hallani és érezni fogtok ezúttal, lehet, hogy az elme paramétereit meghaladja. Az elme tán küszködik, hogy elfogadja ezt az új realitást. Ezért érezhetitek oly sokan magatokat kissé elveszettnek és irányvesztettnek, és talán depressziósnak és összezavarodottnak ebben a pillanatban. Az elmének folytonos irányra és mozgásra van szüksége, a Szív a Békét és Nyugalmat keresi. Amikor az elmétek el tudja engedni a folyamatos küzdelem igényét, és el tudja fogadni a Puszta Létezés terét, kezditek majd megérteni, hogy hogyan muködik a "Mennyország". Nincs szükség küszködésre és valaminek a kergetésére, minden a maga idejében áramlik. A Türelem, a Békesség és a Megbocsátás engedi meg a Mennynek, hogy életetekben manifesztálódjék.

Az otthon gyöngéd hely

A Kék Csillag Gyerekek eljövetelével, akik a Paradicsomi hálóba horgonyozzák Magasabb Tudatosságukat, a Béke és a Gyöngédség energiája visszatér. Mert az otthon valóban puha, szereto és gyöngéd hely. Fogjátok tudni, hogy mikor vagytok Új Föld energiában. Érezni fogjátok a lágyságot és gyengédséget. Valóban, kedves Fénymunkások, az "Otthon" rezgése olyan, mint amikor tízezer angyal gyöngéd szárnyain pihensz. Biztonságban, védelemben és megtartva fogod érezni magadat. Tudni fogod, és bízni fogsz benne, hogy csodák történnek és az imák választ nyernek. Mindenek elott, annyira összhangba kerültök Magasabb Énetekkel, hogy állandóan biztonságban, szeretetben és védelembe fogjátok magatokat érezni. Ez az összehangoltság Isteni Énetekkel az "Otthon" lényege. Nem lesz különváltság.

Feszültségek a Régi és Új Energiák között

Drága Fénymunkások, az átmenetnek ebben a szakaszában, gyakran fogjátok azt tapasztalni, hogy tudatos döntést kell hoznotok az Új Realitás mellett. A Régi Valóság magához fog rántani, és az elme idonként el fogja utasítani a rugalmas, változó és csodálatos világ elfogadását! Az elme megköveteli, hogy racionális, ok-okozati világban élj. A Szív tudja, hogy a kreatív energia, szándék és szeretet csodákkal teli világában éltek, és hogy akármit meg lehet változtatni vagy újjáformálni, ha van szándék és szeretet. A Feltétel Nélküli Szeretet az Új Föld "Otthonának" "valutája" és "fizetoeszköze".

De még nem mindenki érte el az "Otthont" egyelore, és vannak, akik még talán nincsenek készen. Így, jelen pillanatban, az emberek a Földön sok különbözo szintu tudatosságban vagy "lét-dimenzióban " léteznek. Ami számodra "reális", lehet, hogy számukra nem. Így aztán, drága Fénymunkások, meg fogtok tapasztalni egyfajta "változást" és "kiválogatódást", mikor a hasonló tudatosságú egyének a gondolat és tudatosság közösségeit fogják megalakítani. A szintek közötti mozgás még nagyon nyitott és képlékeny, arra lesz szükségetek, hogy folyamatosan az "Otthont" válasszátok a Béke, Gyöngédség és Szeretet energiájával, az Elkülönülés és Harag drámái felett, melyet az alacsonyabb dimenziók kínálnak fel jelenleg.

Ez fokozottan fontos lesz március után, amikor a választások nagyon tisztává válnak, mivel a valóság minden egyes "szintje" kibontakozik a bizonyos csoport vagy szint szándékának megfelelo irányban.

Így, drága Fénymunkások, itt az ido behívni Lélek-családjaitokat és Klánjaitokat, és Szolgálati Közösségeikkel összehangolódni. Hangolódjatok össze az "Otthon" leheto Legmagasabb rezgésszámával. Jelen pillanatban elérheto és nyitva áll mindazok számára, akik keresik! Isten hozott Itthon, Ember-Angyalok!

Az Új Energiák Fizikai Megnyilvánulásai

Drága Fénymunkások, az energiák megváltoztak! Errol többet fogunk beszélni a következo hónapban. Az új energiák, melyeket a kék Csillag Gyerekek hoznak le és Fénytesteitek nem régi újrakalibrációja jelentos mozgást hoz létre rendszereitekben. A Föld folytatja Felemelkedési útját, csakúgy, mint ti. Sokan fogtok olyan "szimptómákat" tapasztalni, melyek korábbi Felemelkedési élményeitekre fognak benneteket emlékeztetni, amikor az Ötödik Dimenzióba léptetek. Most újra mozogtok, új szintet választotok, és érzitek ennek a váltásnak a tüneteit.

Ezek az energiák a következoket fogják tartalmazni:

Amint ezeket az érzéseket tapasztaljátok, engedjétek meg magatoknak az abszolút bizalmat, hogy minden rendben van. El fog múlni!

Kezdjétek el látni a csodákat, amik ezeknek az élményeknek a nyomán jelentkeznek!

A Ragyogás a Bolygón naponta növekszik és elégeti mindazt, ami értéktelen és alacsony vibrációból származik!

Februári Energiák

A Plútó még mindig tranzitban van a Galaktikus Központtal, prizmát, vagy nagyító lencsét nyújt, hogy intenzívebbé tegye a változás és átalakulás energiáit a Bolygón.

A Telihold február 13-án lesz. A Telihold az Oroszlánban lesz, ami Tuz jegy. A Tuz holdak intenzívek és gyakran robbanékonyak és nehezek. Hangolódjatok a Szoláris Noi energiával! Érezzétek, ahogy szenvedélyeitek és kreatív vágyaitok feljönnek, hogy pozitív módokon fejezodjenek ki. Az Istenno energiája mindig eros Teliholdkor.

Az Újhold 28-án lesz a Halakban, ami Víz jegy. A Halak olyan idot jelez, amikor összeköttetésbe kerülhettek pszichétek és spiritualitásotok mélyebb áramlataival. Fedezzétek fel újra Legmagasabb Ideáljaitokat és Álmaitokat!

Ennek a hónapnak az energiái a Tuz, Víz és a Levego. Ne feledkezzetek meg a Föld energiáinak behozásáról és maradjatok földelve!

© 2005-6 Celia Fenn
Creative Commons License
This work is licensed under a Creative Commons License.

You are free to copy, distribute, display, and perform the work under the following conditions: You must give the author credit, you may not use this for commercial purposes, and you may not alter, transform or build upon this work. For any reuse or distribution, you must make clear to others the license terms of this work. Any of these conditions can be waived if you get permission from the copyright holder. Any other purpose of use must be granted permission by author.