Különleges közvetített üzenetek a júliusi kék hold/július 31. alkalmából

moon1a.JPG

Elso üzenet: "A Kék Hold Csillagkapu": A Hatorok Celia Fenn közvetítésével

Ez a teli hold, amit hamarosan tapasztaltok, most rendkívüli különleges alkalmat teremt nektek. Ezt a következo üzenet, Mihály arkangyal üzenete teljesen megmagyarázza, mi csak szeretnénk megosztani ennek az idoszaknak a nagyon különleges energiáit. Az osi Egyiptomban, amikor annak a kornak az embereivel dolgoztunk, mindenki tudta, hogy a július 22-23. és augusztus 12. közötti idoszak nagyon különleges. Egyiptomban "Új Év"-nek hívták, és úgy is ünnepelték. A Sirius heliakus felkelése (a nappal együtt kel fel; ford.megj.), és a Nílus éves áradása jelezte, ami boséget hozott a földnek.

A Ti korotokban ezt úgy ismeritek, hogy a nap az oroszlánba lép.

Az osi Egyiptomban az átlagemberek megünnepelték ezt az eseményt. De a papok osztálya tudta, hogy ennél nagyobb jelentosége van. A Sirius és a Nap heliakus együttálása az égen, Isist és Rát jelentve, szintén egy nagy jelentoségu eseményt jelölt a mennyekben. Az Osök azt is tudták, hogy ebben az idoszakban elérhetové tették az "Oroszlán Átjárót", avagy a fejlett evolúció átjáróját az emberiség számára.

Ebben az idoszakban a Sirius szomszédságában kinyílik egy csillagkapu, és a kozmikus fény árja, mint egy folyó elönti a Tejút galaxisát - Spirituális energia hullámait hozva magával a Földre, ami minden szinten evoluciót aktivál. A papok ezt az idoszakot olyan szertartások tartására használták, amelyek a Földre hozzák ezt a kozmikus energiát, hogy növelje a tudatosságát az "Egy Törvényének", vagy a minden ember közti Szeretet és Egység üzenetét.

Arra ösztönzünk benneteket, hogy most hasonlóan cselekedjetek. Nyissátok ki a szíveteket, és üdvözöljétek a szereto Kozmikus Fény árját, ami a Hatalmas Anya szívébol árad, és a Tejút kozmikus folyóján leömlik a Földre- boséget és örömöt hozván mindenkinek, aki megtudja nyitni a szívét, hogy megkapja.

Ez a Sirius Csillagkapu ajándéka - és Isis istennoé, a Hatalmas Anyáé. Aki visszhangoz és válaszol a mindegyikünkben lévo isteni feminin energiákra.

Második üzenet: " A júliusi kék hold jelentosége" Mihály arkangyal Kate Spreckley közvetítésével

A Kék Hold július 31-én különleges idoszak azoknak, akik már átkeltek, és azoknak, akik jelenleg kelnek át.

A Kék Hold kinyit egy kaput, amely átengedi az átkeloket a hatodik dimenzióba. A múlt, jelen és jövo találkozási pontja is lesz, és lehetové teszi az alsóbb és felsobb énetek egyesítését, képessé téve benneteket teljesen humán angyallá válni.

Ahhoz, hogy a magasabb dimenziókban muködni tudjatok, a magasabb és alacsonyabb éneteket egyesíteni kell. Így, mint ahogy tudatára ébredtek az egymáshoz való kapcsolódásnak a közös tudatban, annak is tudatára ébredtek, hogy a magasabb énetek együtt dolgozik az alacsonyabbal.

A felsobb énetekhez való kapcsolat teljes lesz, és nem kell helyet vagy idot teremtenetek, hogy kapcsolatba lépjetek a felsobb énetekkel, mert ti lesztek a felsobb énetek.

Sokan dolgoztatok a régebbi életek problémáinak feloldásán. Tudatjuk veletek, hogy a július 31-i Kék Holdra ez befejezodik. Azok a múltbéli problémák , amelyeket fel kellett oldani, feloldódnak.

Készüljetek fel, hogy sok különféle érzelmet éreztek ebben az idoszakban, foleg gyászt, amint megtanultok megbocsájtani magatoknak és azoknak akik bántottak benneteket a múltban.

Az elmúlt, a jelenlegi és a jövobeli énetek egyesítése nagyon fontos, mert ez teszi lehetové a magasabb és alacsonyabb énetek integrációját. Képesek lesztek megjeleníteni a békét, boldogságot és szeretetet, amire mindannyiótoknak szüksége van az életben. Ahhoz, hogy a szükséges választásokat és változtatásokat megtegyétek, a magasabb és alacsonyabb éneteknek integrálódni kell.

Nincs itt az ideje a dolgok siettetésének vagy nagy váltásoknak az életetekben, mert a szükséges változások úgy tunik maguktól megtörténnek.

Az álmaitok nagyon élénkek lesznek ebben az idoszakban, mivel sok választást és változást álmotokban tesztek.

Tudjátok, hogy itt az ideje, hogy megengedjétek mindkét énetek integrációját, hogy harmóniában együtt dolgozhassanak annak a jövonek a megteremtésén, ami a legjobb nektek.

Sokan küzdötök, hogy megértsétek hogyan nyilvánítsátok meg, amit akartok, tudva, hogy a teremtés és megnyilvánítás régi módszerei a magasabb dimenziókban nem muködnek. A magasabb énetek integrációjával elkezdtek ösztönösebben választani, többé nem kell latolgatnotok, aggódnotok, vagy terveznetek, hogy mi a legjobb nektek, csodásan meg fog jelenni. Nincs itt az ideje, hogy lássátok a jövotöket, és magatokhoz hívjátok, annak van itt az ideje, hogy engedjétek jönni, amikor megvan a harmónia - isteni idozítés teremtetik.

Megértjük, hogy ez sok aggodalmat fog okozni, mert sokan nem vagytok hozzászokva, hogy az energiát így használjátok, de ahogy harmonikusabbá és elfogadóbbakká váltok, egyre könnyebbé válik. Nagyon jól szórakozunk azon, ahogy mindannyian tervezitek és szervezitek a jövotöket, és kiváncsiak vagyunk, vajon meddig tart , hogy rájöjjetek, meg fog történni amikor az isteni idozítés itt lesz.

Az isteni idozítés azt jelenti, hogy az összes "játékos" a megfelelo helyen vagy energiában van, arról szól, hogy megengeditek az energiának, hogy megteremtse nektek. A magasabb dimenziók energiájáról beszélünk amivel most sokan dolgoztok a Földön.

Mivel a "nem-emlékezés" játszmáját választottátok, sokatoknak idobe telik megérteni hogyan muködik az energia és hogyan kell vele dolgozni. Értsétek ezt meg - ez az energia kreatív, a valóságotok teremtésérol szól. Kreatívnak lenni, új ötleteket, új gondolatokat, új életvitelt jelent. A félelem, ami oly sokáig gyötörte a bolygótokat feloldatott és eltávolíttatott, így könnyebbé válik megtanulni, hogyan kell teremteni. Csak kezdjetek el hinni magatokban mint teremto lényekben és mesterekben. A bolygótokon lévo sok fénymunkás kemény munkájának és elkötelezettségének köszönhetoen, a most a félelem nélküli élet idejévé válik!

Nekünk, a magasabb dimenziókban tetszik az utazásotok, és szeretjük figyelni, ahogy kibontakozik. Buzgón figyelünk, hogy lássuk, hogyan kezditek most megteremteni a valóságotokat az Új Földön. Huek vagyunk és hiszünk, és várjuk, hogy részesei lehessünk az új menyországnak a Földön!

Köszönjük, és sok-sok áldás

Mihály arkangyal.

© 2004-5 Celia Fenn
Creative Commons License
This work is licensed under a Creative Commons License.